Pszichológia, mindfulness és ami ezeken túl van

Bevezető gondolatok a Dalai Láma egy jól sikerült kezdeményezése kapcsán

2017/03/13. - írta: Ursus Libris

Egy asztalhoz ültetni különböző hagyományvonalak szerzeteseit és neves tudósokat, hogy érdemi párbeszédbe kezdjenek egymással? Annak ellenére nem könnyű feladat, hogy vélhetően mindkét félben megvan az érdeklődés az ilyen jellegű dialógus iránt. Egyvalakinek mégis sikerült, és ez a valaki nem más, mint Tenzin Gyatso, a XIV. Dalai Láma.
ml_india.jpg

 A 30. találkozó az indiai Bylakuppe-ban, 2015-ben

1987-ben Francesco Varela neurológus, Adam Engle menedzser és a Dalai Láma megalapították a Mind and Life Institute-ot (Tudat és Élet Intézet, www.mindandlife.org). Egyetértettek abban, hogy a természettudományok eredményei kétségkívül lenyűgözőek és vitathatatlanul pozitív hozadékuk van az élet sok-sok területén (ha belegondolunk, ezek teszik lehetővé például azt, hogy nemzetközi konferenciák egyáltalán létrejöhessenek), ugyanakkor egyoldalú, kizárólag a racionalitásra építő ismeretanyagot halmoztak fel, és az erre épülő szemléletnek nagy szerepe van számos mai világunkat sújtó válságjelenség, például a globális környezet- szennyezési problémák és társadalmi feszültségek kialakulásában. Meg voltak győződve arról, hogy a nagy vallások méhében évezredek alatt formálódott kontemplatív és önismereti gyakorlatok a modern tudományos módszerekkel egyenértékű eszközöket adnak a kezünkbe önmagunk és ezen keresztül a világ megismeréséhez, segítségükkel emberségesebbé tehetjük szűkebb és tágabb környezetünket, beleértve magát a tudományt is.

A szervezetet tehát a tudomány és a hagyomány képviselőinek egymás tudása iránti kíváncsisága és tisztelete, az egymástól való tanulás, a különböző irányokból történő megközelítés, a közös felfedezés izgalmas kalandja iránti vágy hívta életre.

Azóta nem kevesebb, mint 31, tudósok és szerzetesek részvételével zajló, interdiszciplináris dialógusra került sor, a témák között szerepeltek többek között a függőség, az ökológia, a neurológia, a romboló érzelmek, az önzetlenség. A Dalai Láma olyan fontosnak tartotta mindezt, hogy a kitüntetésekkel, elismerésekkel (különösen a 2000-es évek elején részesült nagyon sok ilyenben) járó pénzjutalmak egy részét rendszeresen az Intézetnek ajánlotta fel. Ma már az évente megrendezésre kerülő dialógusok mellett nyári egyetemeket (Summer Research Institute), nemzetközi konferenciákat, workshopokat, kutatási projecteket finanszíroznak és számos könyvet is kiadtak. Európai ága is alakult az Intézetnek (Mind and Life Europe, http://www.mindandlife-europe.org). ml_europe.jpg

 A 2016-os brüsszeli találkozó záróképe

 A Tudat és Élet Intézet és más, hasonló kezdeményezések, például a Ken Wilber nevével fémjelzett integrál szemlélet szellemében szervezett találkozók adták meg az egyik nagy lökést ahhoz, hogy elindítsam ezt a blogot. Fontos inspiráció volt az is, hogy a barátaimmal, ismerőseimmel, Ursus Libris olvasókkal beszélgetve sokszor felmerült az ilyen jellegű párbeszéd iránti igény a manapság még túlsúlyban lévő alapvetően merev, beszűkítő, „márpedig úgy van, ahogy mi azt gondoljuk” jellegű szemléletmóddal szemben, amely szükség- szerűen polarizációhoz, „szekérvárak” létrejöttéhez, konfliktusok kialakulásához vezet.

Terveim szerint nagyjából fele-fele arányban jelennek majd meg a határterülethez a tudomány, ezen belül elsősorban a pszichológia és a neurológia, illetve a buddhizmus és más vallási hagyományok, ezen belül elsősorban a meditációs és kontemplatív gyakorlatok felől közelítő blogbejegyzések. A téma sok esetben, de nem mindig kapcsolódik majd valamelyik Ursus Libris kötethez.

Személyes motivációmról és a terveimről írok A szerzőről és a blogról oldalon is.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://spiritualitasestudomany.blog.hu/api/trackback/id/tr3012304165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása