Gyökerek – a mindfulness buddhista megközelítésben

 A mindfulness szó a szanszkrit smriti (illetve a páli sati) angol fordítása. Buddhista szövegekhez szokott fordítók többnyire éber figyelemnek vagy röviden éberségnek fordítják, gyakorlati jellegű könyvekben a tudatos jelenlét fordítás terjedt el, de előfordul az éber tudatosság és néhány más alak is. A fordítás problémája messze vezet és terveim szerint valamikor akár egy külön bejegyzés tárgya lehet majd itt a blogon. A modern alkalmazásokban elterjedt értelmezés lényege, hogy „éberen” jelen vagyunk a „mostban”, a jelen pillanatban – nem alkotunk ítéletet róla, nem kötjük a múlthoz vagy a jövőhöz. Csak jelen vagyunk. Ez a cikk arról szól, hogy mit is takar ez a kifejezés, milyen gyakorlatok kapcsolódnak hozzá, honnan ered, és hogyan vált napjainkra oly népszerűvé.

A Dharmát szimbolizáló nyolcküllős kerék a 13. században épült indiai Konarak templomban

 A Buddha tanításának, a Dharmának központi magját a Négy Nemes Igazság képezi. Ezek egészen röviden összefoglalva arról szólnak, hogy (1) „van” szenvedés (sőt a lét alapvetően szenvedés), (2) a szenvedésnek megvannak az okai, de (3) van kiút a szenvedésből és (4) ez a Nyolcrétű Nemes Ösvény követése. Érdemes megjegyezni, hogy a szenvedésként fordított szanszkrit dukkha szó pontosabban azt jelenti: mindig kotyog a kerékagy a kocsikerékben, vagyis akárhogyan próbáljuk meg kiküszöbölni a szenvedést okozó negatív dolgokat az életünkből, nem fog sikerülni.
A „helyes éberség” (right mindfulness) az egyik a szenvedésből kivezető és helyette tartós megelégedettséget hozó Nyolcrétű Nemes Ösvény közül. A helyes éberség gyakorlásának módja részletesen a Szattipatána és az Anapanasati szútrában (eredetileg szájhagyomány útján, később írott formában terjesztett, kanonizált tanításban) van leírva.

Az elmúlt néhány évtized (nagyjából az első bejegyzésben szereplő Mind and Life Institute alapítása óta eltelt 30 év) alatt teljesen megváltozott a neurológusok agyunk működéséről alkotott képe, nem kis részben annak köszönhetően, hogy megjelentek a különféle képalkotó eljárások (pl. CT), amelyek megjeleníthetővé tették az adott pillanatban éppen aktív területeket.

 Talán a legnagyobb paradigmaváltást annak felfedezése jelentette, hogy agyunk nem valamiféle fixen behuzalozott, statikus, a gyermekkor vége után „örökre vasalva” jellegűen működő mechanizmus, hanem éppen ellenkezőleg: állandóan, a szó szoros értelmében percről percre változó, dinamikus struktúra. Ezt a jelenséget neurális plaszticitásnak, röviden neuroplaszticitásnak nevezzük (az angol plasticity szó jelentése: formálhatóság, képlékenység). Ennek fényében új megvilágításba kerül a különféle tudatosan végzett gyakorlatok – például a meditáció, sőt a jógaászanák – hatásmechanizmusa is.
Manapság a neuroplaszticitás jelensége, agyunk alakíthatósága egyre inkább bekerül a köztudatba, de sokszor csak „tudásfoszlányok” formájában. Ez a cikk megpróbálja röviden, de ugyanakkor átfogóan összefoglalni a témában eddig összegyűlt ismeretanyagot.

Buddhizmus és pszichológia – néhány gondolat egy „hidat verő” könyvből

Eredetileg a Buddhizmus és pszichológia címet terveztem adni ennek a blognak, de aztán végül úgy döntöttem, hogy a Spiritualitás és tudomány tágabb horizontokat hagy nyitva. Ugyanakkor azt tapasztalom, hogy a világvallások közül a buddhizmus tanításai, a tudományágak közül pedig a pszichológia és a neurológia eredményei kapcsolhatók talán legkönnyebben és a legtermészetesebb módon össze egymással. Az előző bejegyzésben bemutatott Élet és Tudat Intézetnél is erre a kapcsolatra épül a projektek többsége. És teljes terjedelmében ezzel foglalkozik Jack Kornfield: A bölcs szív – Buddhista tanítások pszichológiai megközelítésben a nyugati világ számára című könyve, amely épp most jelent meg az Ursus Librisnél. 

Jack Kornfield

De miért pont a buddhizmus? Nos, gondoljunk bele, hogy mennyi tapasztalat gyűlt össze a Buddha 2600 évvel ezelőtti színrelépése óta elménk működéséről a szerzetesek és világi követők által elvégzett mérhetetlen mennyiségű meditációs és más szellemi gyakorlat során! Kornfield így ír erről a kötet bevezetőjében: „…szeretném kiemelni azt a gondolatot, amelyet a Dalai Láma több alkalommal megfogalmazott: »A buddhista tanítások összessége nem vallás, hanem az emberi tudat tudománya.«  Ezzel nem tagadjuk azt, hogy a buddhizmus vallási funkciókat is betölt a világon sokak számára, és – a legtöbb valláshoz hasonlóan – önátadó gyakorlatok, közösségi rítusok és szakrális történetek gazdag hagyományával rendelkezik. De a buddhizmusnak nem ez a kiindulási pontja, és a lényege sem ez. A Buddha emberi lény volt, nem pedig isten, és követőit szisztematikusan kikísérletezett tanításokkal és gyakorlatokkal, a szenvedés megértését és elengedését szolgáló forradalmi módszerrel ismertette meg. Saját tapasztalataira támaszkodva felfedezett egy szisztematikus és figyelemre méltó tanítási rendszert, amellyel elérhető a boldogság és megvalósíthatók az emberi fejlődés legmagasabb fokai. Manapság a legtöbb nyugati érdeklődő figyelmét éppen ez a gyakorlati út és a megszabadulás kelti fel.”

Egy asztalhoz ültetni különböző hagyományvonalak szerzeteseit és neves tudósokat, hogy érdemi párbeszédbe kezdjenek egymással? Annak ellenére nem könnyű feladat, hogy vélhetően mindkét félben megvan az érdeklődés az ilyen jellegű dialógus iránt. Egyvalakinek mégis sikerült, és ez a valaki nem más, mint Tenzin Gyatso, a XIV. Dalai Láma.